HVG: Vesztesek hete
Szubjektív lapajánló.
A Fehér Ház határozottan cáfolta, hogy felmerült volna Donald Trump elnök londoni látogatásának elhalasztása.
Javarészt a korábbi minisztereivel folytatja kormányzását Theresa May. Az új, formális koalíciós megállapodással nem járó együttműködést az unionista párttal képzelik el a konzervatívok, ennek első első főpróbája június 27-én lesz.
Kormányalakítási megbízást kért és kapott péntek délben az angol királynőtől a csütörtöki választásokon a várakozásokhoz képest súlyosan alulteljesítő, ám így is a legtöbb mandátumot szerző Konzervatív Párt vezetője.
Mi folyik Nagy-Britanniában? – kérdezhetné a következő képek láttán a magyar választó.
A legnagyobb húzás, vagy a legcsúnyább baklövés - a kormányzó brit konzervatívok szempontjából ez volt a csütörtöki választás legnagyobb kérdése. Theresa May kormányfő ugyanis a magabiztos vezetés tudatában kezdeményezhette a június 8-i előrehozott választást, ám azon meglepetésre a toryk elvesztették többségüket. Végül az északír unionisták támogatásával May maradhat a kormányfő, azonban nagy kérdés, hogy ezek után milyen Brexit-megállapodást köt majd Nagy-Britannia az Európai Unióval. Kövesse a fejleményeket a hvg.hu percről percre tudósításával.